Gondolatok és információk a szülés folyamatához kapcsolódó beavatkozásokról

2019.06.25

Az előző bejegyzésben a szülés természetességéről és a mai gyakorlatban lévő szülőszobai ellátás, egymáshoz való viszonyáról kezdtem el írni.

A téma két irányba is folytatható lenne. Úgy döntöttem, most a "beavatkozások" -ról szeretnék információkat veletek megosztani.

Az alábbiakban sorra veszem, melyek a leggyakrabban alkalmazott beavatkozások, amelyek előfordulhatnak a vajúdás és szülés ideje alatt.

Jelenleg nincs egységes szabályozás ezen a területen. Intézményenként változó protokoll van érvényben, ezért bíztatok mindenkit arra, hogy tájékozódjon előre! Beszéljen az orvosával, szülésznőjével arról, hogy az általa választott kórházban, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, mi a bevett gyakorlat.

"Beavatkozás"

Az orvosi vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy az egészségügyi dolgozók által végzett "beavatkozásokat", tudatosan használom idézőjeles formában. Azt szeretném, ezzel jelezni, hogy ennek pozitív és negatív értelemben is van jelentése.

Ezalatt arra gondolok, hogyha nem szükséges egy beavatkozás, akkor az a szülés természetességére nézve negatívan hat. Azonban, ha valóban indokolt, akkor nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezi annak megtörténését. Lásd például egy életmentő császármetszés esetében.

Talán az a vitatható pont, hogy mi a "valóban indokolt"? 

Vannak ugye egyértelmű, ún. abszolút indikációk egy - egy "beavatkozás " elvégzésére, és vannak azok a helyzetek, amikor a szülész-nőgyógyász, az intézmény szabályozása, a saját tudása, a korábbi tapasztalatai, esetleg megérzése alapján mérlegel, majd azt követően dönt, persze a szülőnő beleegyezésével az adott beavatkozás elvégzéséről.

Beavatkozások - Tájékozódás

Ez az egész témakör egy vékony jég. Laikusként nem sokan vannak azok, - azt hiszem, ez általánosságban elmondható - akik bátran kérdőjelezik meg egy orvos vagy egy szülésznő szavát, éppen egy olyan helyzetben, folyamatban, ahol az ember a gyermekéért is izgul, aggódik.

Akkor számára, érthető módon, a szülésznő, az orvos a kompetens személy. Hiszen ők láttak és látnak nap, mint nap szülést, a várandós kismama és kísérője meg lehet, hogy éppen akkor fogja ezt, első alkalommal átélni. Jó lenne tudatosítani a szülő Nőkben, hogy ettől Ők nem veszítik el, sőt, leginkább Ők azok, akik a legkompetensebbek a saját szülésüket illetően.

Ennek a hozzáállásunknak a kialakulása, a szocializációnkban és a leendő anyák bizonytalanságában gyökerezik.

A szocializációnkban azért, mert "a medikalizációs folyamat a XX. század elejére a szülés feletti kontrollt szinte kizárólagosan orvosi üggyé teszi. A nyugati társadalmak szülési kultúráját ily módon az jellemzi, hogy a terhesség és a szülés fiziológiai aspektusát túlhangsúlyozza a pszichoszociális összefüggések rovására, és normális, fiziológiás eseményeket medikalizálva, a várandós asszonyt passzív és függő páciens szerepébe kényszeríti, figyelmen kívül hagyva azt a jelentést, melyet a nők a várandósságuk és szülésük élményének adnak." (Varga Katalin-Suhai Gábor: Szülés születés Lélektanon innen és túl 112.o.)

A leendő anyákban pedig, az izgalom, az aggodalom, a bizonytalanságból fakadó félelem miatt, ezernyi kérdés kering: "Amit érzek, az így jó!?" Nem igazán tudom, hogy minek, hogyan kellene történnie!"

Én azt gondolom, nem is várja el senki, senkitől, hogy ehhez is annyira értsen minden szülő pár, mint pl. a saját szakmájához, hiszen, akkor borulna egy láthatatlan egyensúly a világban, de azért az elvárható, hogy a saját testének a működésével és a gyermekének a megszületéséhez kapcsolódó kérdéseivel, valamilyen mértékben, mégis csak tájékozott legyen.

Erre, főleg a mai kor, sok lehetőséget kínál. Talán sokszor túl sok is, az információ áradat, ami néhány perc alatt ránk tud zúdulni. Nehéz belőle kiszűrni a hiteles forrást. Azért én azt javaslom mindenkinek, hogy fordítson erre kellő figyelmet!

A Leggyakoribb beavatkozások

· Borotválás

Célja, a szeméremajkak szőrtelenítése, az esetleges gátmetszés miatt, és hogy majd, a keletkezett gátsebet, könnyebben össze tudják varrni. (Szerencsére ma már több helyen támogatott a gátvédelemben történő szülés, ezért, nem végzik el a borotválást mindenképpen.)

· Beöntés

Az üres bélrendszer kevésbé "gátja" a szülésnek, hiszen a belek könnyebben adnak teret az összehúzódó-elernyedő méhnek és a szülőcsatornában lefelé tartó magzatnak.

A szülőnők egyik aggálya, hogy ha nem kapnak beöntést, mi lesz, ha a székletük majd éppen a szülés közben fog távozni? Talán megnyugtató lehet azt tudni, hogy a szülésznők fel vannak erre készülve. Gyakorlatilag ez is a szülés természetes velejárója lehet.

Érdekesség:

  • A WHO( Egészségügyi Világszervezet), már 1999-ben mindkét beavatkozást a megszüntetendő, hatástalan eljárások közé sorolta.
  • Magyarországon, még ma is sok kórházban, a rutin előkészítés része.
  • A pszichológusok szerint, a rutinszerűen alkalmazott borotválásnak és beöntésnek, mélyre gyökerező pszichológiai hatásai is vannak.

· Infúzió bekötése

Fiziológiás sóoldatot, vagy oxitocint vagy gyógyszert is tudnak, infúzión keresztül a szervezetbe juttatni.

  • a fiziológiás sóoldatot legtöbb esetben a keringés támogatására használják. Emiatt nyílván nem tekinthetünk el a pozitív hatásaitól és pl. egy nagy fokú vérvesztés esetén a szükségességétől. Kapcsolódik hozzá azonban további két kérdés:

  1. Korlátozásmentes folyadékfogyasztás: ugyanis az élettani vajúdás alatt, ha szabadon, a saját igényei szerint ihat a szülőnő, akkor nem valószínű, hogy szükség lesz rá
  2. A mozgás szabadsága: ha van bekötve infúzió, korlátozódik a szabad mozgás
  • Oxitocinos infúzió - szülésindítás oxitocinnal

Az oxitocin egy hormon, amely óriási szerepet tölt be a vajúdás alatt, ezért ennek mindenképpen egy saját bejegyzést szeretnék írni.

  • gyógyszerek
  • Gyógyszeres fájdalomcsillapítók használata,(infúzióban vagy szuriban),

EDA (epidurális érzéstelenítés) alkalmazása.

. A szabad mozgás korlátozása a vajúdás és szülés alatt, annak ellenére, hogy a szülő nő nem szeretne feküdni. A szabad mozgás és testhelyzet változtatás SEGÍTI a szülés előrehaladását, rövidebbé teheti a vajúdás hosszát, hiszen segíti a magzat/ a baba haladását a csontos medencében, és a méhszáj tágulását is.

. CTG- vizsgálatok = kardiotokográfia 

A ctg készülékkel a baba szívműködését, a méhösszehúzódások gyakoriságát és erősségét tudják vizsgálni. Azt is meg lehet tudni belőle, hogy a méh összehúzódásaira hogyan reagál a baba. Ezek által monitorozni tudják a magzat állapotát és a méhkontrakciókat is. Hátrányai között említik, hogy a kiértékelése elég szubjektív és a folyamatos alkalmazása, azaz, ha a vajúdás nagy részében vagy esetleg egész ideje alatt, fenn van az Anya pocakján, akkor nagyon korlátozza a mozgást.

· Méhszáj tágítása

· Burokrepesztés

· Gátmetszés, gátvarrás

. Erőltetett kitolás, "nyomatás"-Kristeller féle műfogás

· Fogó vagy vákuum használata

· Császármetszés


"Az információ hatalom"

Akár a laikusok, akár a szakszemélyzet oldaláról nézzük.

Gondold végig, milyen kérdéseid vannak ezekkel a "beavatkozásokkal" kapcsolatban és tedd fel őket az orvosodnak, szülésznődnek. Kérdezd bátran őket, vagy -ha van- a dúládat.

" A szélesebb látókör mindenkinek jár"- azoknak meg főleg, akik nyitottak erre.

Ha felkészülten, tájékozottan indulunk neki a szülőszoba ajtajának, attól még nem vagyunk rendszerellenesek, csupán kompetensebbek a saját szülésünk és a gyermekünk világra jövetelében. 

Amennyiben úgy gondolod, hogy ez a cikk, mások számára is hasznos lehet, oszd tovább!

© 2023 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el