Férfiből Apává

Gondolatok az apává válás útjairól, annak meghatározó és befolyásoló tényezőiről

...részlet a hamarosan megjelenő könyvemből...

A várandósság, szülés, gyermekágy kapcsán, a férfiakról, az őket ért hatásokról, befolyásoló tényezőkről, az apaságról nem szoktunk olyan sokszor beszélni, mint a nőkről és a bennük zajló változásokról. Pedig, a férfiak, a leendő apák is ugyanolyan fontos résztvevői a történéseknek, mint a leendő édesanyák. 

Ennek az időszaknak a változásait, ők is érzik, megélik, s mindezt, a maguk, sajátos módján ki is fejezik. 

De, kezdjük talán egészen az elejéről. Egy férfinak az apává válását több tényező is befolyásolja.

Az egyik,

• hogy hány éves,
• milyen élethelyzetben van,
• a munkáját, karrierjét, az önmegvalósítást illetően, éppen hol tart az életében, és ezekhez kapcsolódva, milyen egzisztenciális körülmények közepette érkezik meg hozzá a hír, hogy édesapa lesz.

Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a gyermek, várt, tervezett gyermekként, vagy váratlanul érkezik a párkapcsolatba. 

Egy férfi apává válására az is hatással van, hogy milyen párkapcsolati – családi - szülői mintával, ezen belül is, meghatározó a számára, hogy milyen apai mintával érkezik a saját családjából. Ugyanis mindaz, amit, gyermekként át él saját maga, hatással van a saját apaságára is. 

A szocializálódásunk, jelentősen befolyásolja a felnőttkori, szülői viselkedésünket. Még akkor is érezhető, ennek hatása, ha tudatosan igyekszünk tenni az ellen, hogy egy - egy negatív tulajdonságot, megközelítést, ne vigyünk tovább magunkkal.

Történeti kitekintés

Az apák jelenléte, vagy hiánya a családon belül, sok változáson ment keresztül az elmúlt időszakokban.

Történészeti feljegyzések igazolják, hogy kb. a 19. századig, általánosan nézve, az apák, igenis, aktívan jelen voltak a család életében. Segítettek a házimunkában és a gyermeknevelésben. Azért ennek mértékét befolyásolta az is, hogy ki, milyen társadalmi rétegbe tartozott. Mert sajnos az alacsonyabb társadalmi rétegben élő férfiak, a más családoknál való szolgálás miatt, nem tudtak sok időt együtt tölteni a saját családjukkal.

Ezt követően, globálisan is elkezdődött egyfajta elszigetelődés és lassan kialakult, az a társadalmi nézet, hogy a férfinak / az édesapának, az a dolga, hogy pénzt keressen a családja számára, hogy egy 'biztos' anyagi hátteret nyújtson, családfő legyen. Ezekben a történelmi időkben, mivel minden idejüket és energiájukat erre a feladatra koncentrálva töltötték, szépen háttérbe húzódtak az otthoni teendőket és a gyermeknevelést illetően.

Ezt az erős társadalmi átalakulást, elvárást az is jól mutatta, hogy mikor később, a munkanélküliség jelentősebb mértéket öltött, sok férfi lett öngyilkos. A saját családjukat eltartó státuszuk megszűnése után, annyira nem tudtak, azonosulni a "csak" otthoni szerepükkel, nem tudtak mit kezdeni magukkal, hogy inkább az öngyilkosságba menekültek.

Napjainkban kezdünk visszatérni, a feladatmegosztás, a közös gyermeknevelés megvalósításához. Bár, ezt sokan még mindig, valami, új divatnak tartják, de a fenti folyamatot nézve én inkább azt mondanám, hogy kezdünk visszatérni, ahhoz a hajdani modellhez, optimális felálláshoz, amelyben az édesapa és az édesanya is egyformán jelen volt/van a gyermekük életében. 

Pszichológiai szempontokból vizsgálva, erre igenis nagy szüksége van egy gyermeknek ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessen. S talán ezek alapján könnyebben érthető és fogadható el, az édesanyák, azon igénye is, hogy szeretnék, ha a párjuk, társként mellettük állva, segítené őket, ebben az olykor emberpróbáló, változásokkal teli időszakban is.

Annak ellenére, hogy ez az igény sok nőben legtöbbször jelen van, a férfiak, ennek ellentmondó viselkedést is megtapasztalhatnak. 

Hiszen gyakori jelenség, hogy mi nők, annak dacára, hogy a várandósság alatt, úgy tervezzük, hogy a szülés után, közös lesz a feladatok, "terhek" megosztása, a gyermek felé való intenzív odafordulásunkat követően, ha nem is teljesen tudatosan, mégis háttérbe szorítjuk a párunkat.

Az anyáknak ilyen szempontból nézve ún. kapuőr szerepük van abban, hogy az apákat mennyire engedik bevonódni, a gyermek gondozásába, nevelésébe.

Az apa szempontjából, az sem egy teljesen optimális megközelítés, ha, bár a teret és lehetőséget megkapja, de végső soron, mégis csak az anya elképzelése érvényesül a gyermek gondozása során. Például: csak akkor van jól felöltöztetve a gyermek, ha, mindaz rajta van, amit az anya gondol. - Ebbe a cipőbe én is beleléptem néhányszor korábban-. Nekünk, anyáknak, ebben a tekintetben is meg kell tanulnunk és gyakorolnunk a nagyobb bizalom adását.

A férfiak tábora

Nyilván nem mondhatjuk, hogy minden férfi szeretné, ha aktív részese lehetne /lenne a várandósság, de főként a szülés és a gyermekgondozás idejének, de szerencsére többen vannak, akik igen. 

Ebből kiindulva, két nagyobb csoportot lehetne felállítani. Az egyik azoknak a tábora, akik szívesebben maradnának háttérben, a másik pedig azon férfiaké, akik szívesen kiveszik a részüket. Persze átmenet a kettőbe, illetve az árnyaltabb állásfoglalás is létezik.

Hogy, hogy derítsük ki, ki hová tartozik?

Beszélgessünk róla. Beszélgessetek róla!

Triviális dolog, elhiszem, de sok esetben sajnos elmarad. 

Kérdezd meg a párodat, hogy ő mit szeretne!

Milyen elképzelése van arról, hogy hogyan alakul majd át a kettőtök kapcsolata, gyermeketek születése után?

Gondolkozott e már azon, milyen "alapelvek" mentén szeretné majd nevelgetni a közös gyermeketeket?

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott Dr. Vekerdy Tamás egy mondata, melyet egy előadása alkalmával hallottam tőle. Talán, eredetileg Dr. Ranschburg Jenőtől származik. Pontosan idézni már nem tudom, de a veleje megmaradt: ne arról beszélgessünk folyton, hogyan kellene egy gyermeket (meg) nevelni, hanem inkább arról, hogyan tudunk Vele együtt élni!

Nem szeretnék ebbe az irányba most elkanyarodni, inkább "csak" gondolkodásra ajánlom e sorokat.Kérdezd meg a párodat, szeretne e ott lenni a szülőszobán?

Hogyan képzeli el az ott zajló eseményeket? 

Igen, több édesapa beszámolója között olvasható, hogy nehéz volt néznie, ahogy a párja "szenved" és nem tudtak, azzal a kiszolgáltatott helyzettel sem igazán mit kezdeni, hogy nem tudnak ezen segíteni.Mindezek ellenére, én is azt gondolom, ha egy leendő apa, jól van informálva a szülőszobán várható eseményekről, ha tudja hová helyezni magát a szülőszobai rendszerben, megtalálja a helyét a szülésben, akkor számára is inkább pozitív, mint negatív lesz az események megélése.

Hozok számotokra néhány példát arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak annak, ha a leendő apa jelen van a szülésnél:

• A férj/ pár, jelenléte a szülőszobán, az esetek döntő többségében, segítő, támogató, a szülő nő számára.
• A társunk közelsége, biztonságot ad! A bizalom és a biztonság pedig kulcskérdés a szülés folyamatában.
• A társas támasz, a szeretet, az érintés, az elfogadás, az a biztonság, amit egy nő számára a párja tud nyújtani, segíti a szülésnél az egyik legkiemeltebb szerepet kapó hormon: az oxitocin felszabadulását és annak szabad áramlását a testben.
• Mindemellett, a szakirodalom arra is kitér, hogy a leendő apák szülésnél való jelenléte, pozitívan hat a párkapcsolatra, a szexuális élet alakulására és sokat segít, az apa és gyermeke közötti kapcsolat, kötődés alakulásában és a családdá válás folyamatában.

Ezzel nem célom, nem szeretnék presszionálni senkit, csupán tájékoztatóul szeretném az információkat átadni a számotokra.Beszélgessetek egymással! Való igaz, hogy a kommunikáció mindennek az alapja. 

- Ha bánt valami mondd el! Ha látod rajta, hogy Őt bántja valami, kérdezd meg!-

 Olyan sokszor csúszik el valami vagy minden, amiatt, hogy nem beszélgetnek egymással a párok. Őszintén! Arról, hogy ki mit szeretne! Ki mit gondol! Ki mit, hogyan érez!?

Kicsit a várandósság időszakára tekintve, ha igazán belegondolunk, akkor, szembesülhetünk azzal a valós ténnyel, hogy nekünk nőknek, azért valamivel könnyebb azonosulni ezen időszak változásaival. Mi nők, érezzük, a babavárással együtt járó testi tüneteket, változásokat. Ezek mindig újra és újra emlékeztetnek bennünket arra, hogy gyermeket várunk és tudatosítják bennünk, hogy hamarosan édesanyák leszünk. Valamivel mégiscsak könnyebben tudunk ráhangolódni, készülni a szülésre, a gyermek érkezésére, hiszen a változások bennünk, a középpontban velünk, zajlanak.

A férfiaknak nincs meg ez a lehetőségük. Ők sokszor külső szemlélőként kísérik a folyamatokat. Látják, hogyan gömbölyödik a szeretett párjuk pocakja, azt is, hogy éppen hogy van, később érzik a baba rugdosását, de nem olyan és nem annyi testközeli élményt gyűjtenek be, mint amilyet és amennyit mi nők.

Bár lehet, hogy a kezdetekben kívülről szemlélődnek, azonban ma már tudjuk, hogy legbelül ők is változnak… Ugyan a konkrét testi változások, a férfiaknál nem jelentkeznek olyan látványosan, de a hormonális rendszer, a lélek szintjén mégis utolérhetőek. Erről azonban általában nem szívesen beszélnek és sokszor mi sem kérdezzük őket.

Persze kivételek mindig vannak, de ha pl. az egészségügyi kontrollokra gondolunk, amelyen, esetleg a leendő édesapa is jelen van, hány várandósgondozáson hangzik el az a kérdés, hogy:

- ÉS Ön, hogy van Apuka?

Én is ismerem az idő, a személyi feltételek és egyéb körülmények jelenlétét, mindezek ellenére még sem felejtkezhetünk meg arról, hogy a férfiak is a folyamat részesei, csak épp más formában.

A természet csodásan alkot ebben a tekintetben is. Lehetőséget ad, hogy a férfiak is megélhessék, ennek a különleges életszakasznak a változásait.

Nagyon érdekes kutatási eredményről olvastam, a férfiak, várandósság és szülés utáni hormonális változásait illetően. A vizsgálat során 4 időpontban mérték a tesztoszteron, a prolaktin, és a kortizol hormon szintjét a várandós nők és a férfiak esetében is. Azt találták, hogy mindkét nemben ugyanolyan tendenciát mutatva változik, ezeknek a hormonoknak a szintje, a várandósság ideje alatt és a szülés utáni időben! Bár a nők értékei magasabbak voltak a férfiakéhoz képest, de a változás, a férfiak szervezetében is kimutatható volt!

A másik érdekes pszichológia jelenség, amely ebben az időszakban jelentkezik, jelentkezhet a férfiaknál, az az ún. Couvade - syndroma megjelenése.

" A couvade- szindroma gyakorlatilag pszichoszomatikus tünetképzést jelent, tehát a férfiaknál tapasztalható tünetek sorát. Ezek a panaszok általában az első és a harmadik trimeszterben jelennek meg. Ilyenek lehetnek, mint idegesség, alvászavar, hízás (bizonyos kutatások 4.5 -5 kilogrammos súlygyarapodást tapasztalnak a férfiaknál, amit leadnak, amint "megszültek"), derékfájás, fejfájás, emésztési zavarok, vizelési kényszer, fogfájás, nátha, étvágytalanság, émelygés, hányinger. Érdekes módon az érintett férfiak minderre nem keresnek orvosi segítséget - ez teljesen összeférhetetlen lenne azzal a szerepelvárással, hogy épp most kell az asszony és a családfő (anyagi) bástyájaként helytállniuk. Attól függően, hogy az egyes vizsgálatok milyen kritériumokat állítanak fel, a "várandós" férfiak 20 - 60 %- ánál találják meg a különböző tanulmányok ezt a tünet-együttest. " (Szülés és Születés 170. o.)

Ez a jelenség, a mi magyar társadalmunkban is előfordul. A magyar vizsgálatok eredményeiről Dr. Andrek Andrea, Várandós Apák című munkájában lehet bővebben olvasni.Mindezekből következtethetünk arra, hogy a férfiak is végigcsinálnak, tudatalatti szinten "egy sor olyan feladatot, bejárnak olyan belső utakat, ami közvetlenül arra utal, hogy nem hagyja őket érintetlenül a gyermekük várása." /4/

Ezek megéléséhez, azonban nekik is időre és a részünkről türelemre van szükség.

Adjunk lehetőséget számukra, pihenni, visszahúzódni, gondolkozni, eseményeket feldolgozni, mindenféle elvárás nélkül csak lenni.

Különösen nehezített a helyzet akkor, amikor a várandósság, szülés, gyermekágy idejét átölelő életszakaszban, - melyet szakmai szemmel, életciklus mentén bekövetkező krízishelyzetként is szokás értelmezni - az egyébként is sok változás mellé, más nehezítő körülmények is társulnak. Mint például párkapcsolati nehézségek, nem tervezett várandósság, munkanélküliség vagy egzisztenciális kérdések.

Az azonban bizonyos, hogy az apává válás, az anyává válás, a családdá válás egy folyamat. Érdemes azon gondolkozni, hogyan tudjátok egymást ebben a legjobban támogatni.